Konfliktus még nincs, de kezeljük

Konfliktus még nincs, de kezeljük

Első látásra mintha félévi vizsgát tartottak volna ma délelőtt az Alternatív sátorban: homlokukat ráncoló, gondterhelt fiatalok próbáltak felelgetni Forgács Attila pszichológus előadó három oldalas személyiségtesztjére. Szerencsére ezúttal jegyeket nem kaptunk, bár néhányan voltak olyan bátrak, hogy eredményüket nyilvánosan is kiértékeltessék.

A konfliktuskezelés kontingencia modelljét Thomas és Kilmann dolgozták ki, és úgy tűnik, meg is érte nekik, mert néhány év alatt váltak multimilliomossá elméletükkel. Röviden: az emberi viselkedéseket fel lehet osztani aszerint, miként reagálnak a konfliktusokra, vannak önmegvalósító és együttműködő típusok, és ezek keveréke. Ezek előfordulási gyakoriságától függően kilenc csoportba oszthatók, ám ezekből négy csoport nem azonosítható, így ezek képeznek (lásd az ábrán).

forgacs_abra

– Aki a személyközi konfliktusokban jól tud tájékozódni, ismeri magát és ismeri társait, az sokkal hatékonyabb tud lenni. Egyszerűen pénzben is mérhető ez az ismeret – fejtette ki Forgács. Nem csoda tehát, hogy a munkaadók az alkalmazás során számtalanszor használják ezt a tesztet.

Megtudhattuk továbbá, miért alkalmazzák a politikusok előszeretettel az önellentmondáson alapuló double bind taktikát, hogyan alakul ki a skizofrénia, ha ilyen szituációkba helyezi a szülő a gyerekét, és a bátrabbja még saját tesztjét is elemeztette az előadóval.

Berszán Réka